• Archív

    Az ITET lakossági Ellenőrző Csoportja az RHFT fiók telepen végezte munkáját

    Szelén izotóp (Se-75) beszállítását ellenőrizték az ITET ECS tagjai A szelén olyan nyomelem, amely mindössze 10-15 mg mennyiségben található meg az ember szervezetében, jelenléte mégis sokrétű biológiai hatást közvetít. A szelén legnagyobb része a lágy szövetekben, kiváltképp a májsejtekben található meg. A táplálékkal vesszük föl a szervezetbe. A szelén forrásai Főként a tengeri állatok húsa, a teljes kiőrlésű gabonafélék, illetve az olyan belsőségek, mint a vese és a máj tartalmazzák a biológiai hasznosulás szempontjából is jelentős mennységben. A tápcsatornából jó hatásfokkal szívódik. A szelénnek is vannak mesterséges izotópjai, ilyen a 75-ös, amelyből 11 darab kicsi tok került egy kapszulában beszállításra a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) fióktelepre. Ezen izotóp…

  • Archív

    RHFT- születésnap Kisnémediben

    Az RHFT 40 éves üzemeltetésének évfordulóját ünnepelték a Művelődési Házban „Tetszik, nem tetszik, a radioaktív hulladékkal együtt kell élni – és nem csak a jelen generációknak.  Ez pedig felveti a felelősség kérdését – a visszatekintés emiatt is fontos.” – kezdte megnyitó beszédét a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) negyven éves évfordulóján tartott rendezvényen Dr. Kereki Ferenc, a létesítményt üzemeltető Társaság, az RHK Kft. vezetője. A püspökszilágyi RHFT 1977. márciusában fogadta az első hulladékos hordót. Erre, valamint az elmúlt negyven évre emlékeztek Kisnémediben, május 11-én, az ünnepi konferencián.  Az eseményre mindazok meghívást kaptak, akik akkor – vagy azóta – szerepet játszottak-játszanak a létesítmény életében. A konferencia-beszélgetéseket az RHK Kft. kommunikációs…

  • Archív

    Végleges helyén az utolsó vasbeton konténer

    Sajtótájékozatató a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban (NRHT).   Az NRHT, I-K1 tárolókamrájába 2012, december 05-én került az első kis és közepes aktivitású atomerőművi radioaktív hulladékot tartalmazó vasbeton konténer. 2017. május 19-én az 537.- kilenc hordót tartalmazó – konténerrel a végleges tárolókamra megtelt.   Az eseményen az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulást Sződi Imre képviselte. Végleges helyén az utolsó vasbeton konténer Alig több, mint négy év tel el azóta, hogy a bátaapáti kis és közepes aktivitású Nemzeti radioaktívhulladék-tároló (NRHT) első föld alatti tárolókamrája megkezdte működését, és 2017. május 19-én az utolsó vasbetonkonténer is végleges helyére került. A szép számmal érkező meghívottakat Honti Gabriella, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) kommunikációs osztályvezetője fogadta a telephelyen,…

  • Archív

    Aláírták a támogatási alszerződést

     Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium és a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. 2017. április 05-én aláírta a 2017. évre szóló Támogatási szerződést. A tájékoztatási ellenőrzési feladatokra és a tagtelepülési fejlesztésekre a Társulás 2017. április 11-én tartott rendkívüli ülésén kötött Támogatási alszerződést a tagtelepülésekkel.  

  • Archív

    Az atomok is biztonságra törekednek

    Rendhagyó fizikaóra Vácott Az első percekben feltett kérdés megválaszolására, hogy miként épülnek fel az atomok, még csupán egy diák vállalkozott. A későbbiekben már bátrabbak voltak a tanulók, és az előadás végén felcsattanó taps egyértelműen jelezte: a százötven középiskolás, akikkel zsúfolásig megtelt a váci Boronkay György Műszaki Szakközépiskola és Gimnázium díszterme, nemcsak hogy megértette, de élvezte is az elhangzottakat. A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. hosszú évek óta figyelmet fordít arra, hogy a fiatalabb generációk is minél jobban megismerjék tevékenységét, és a telephelyein folyó munkát. Ennek a törekvésnek egyik állomása immár tizenharmadik éve a püspökszilágyi tároló, az RHFT vonzáskörzetében megrendezett váci program. A rendhagyó fizikaóra fókuszába ezúttal a radioaktivitás alapfogalmai kerültek. László…

  • Archív

    Hordóba zárt hulladék

    Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET), lakossági Ellenőrző Csoportja (ECS) 2017évben is folytatja a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyre történő radioaktív hulladék beszállítások és a telephelyen történő fejlesztések megtekintését. Március 23-án az ECS nyolc kiképzett tagja várta a Püspökszilágy és Kisnémedi határában lévő radioaktív hulladék tárolóban a beszállítást. A csoport tagjai megtekintették a szállítási okmányt, a hulladék szállító járműből a tárolótartály (hordó) kiemelését. Ezután a telep szakemberével közösen mérőműszerrel ellenőrizték a tárolótartály felületi dózis teljesítményét. Megállapították, hogy a szállítólevélen lévő adatok szerepelnek a hordón. Ezt követően az ECS tagjai megtekintették a hulladékcsomag azonosítójának felfestését, a szükséges jelölések felragasztását és a tárolótérbe történő elhelyezés folyamatát. Az ECS tagjai már…

  • Archív

    Az ITET Társulási Tanács ülést tartott

    Az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET), megtartotta 2017. év első Társulási Tanács ülését. Az ülés időpontja: 2017. február 14-e volt. Tekintse meg a meghívót és az írásos előterjesztéseket. Meghívó 2017. évi költségvetés tervezet Közös költség terv 2017 évre ITET Társulási felhasználás terv összesítője 2017.évre ITET feladat terv 2017 évre Beszámoló az ITET ülésre 2016. II. félévről