Archív

Végleges helyén az utolsó vasbeton konténer

Sajtótájékozatató a Nemzeti Radioaktívhulladék-tárolóban (NRHT).
 
Az NRHT, I-K1 tárolókamrájába 2012, december 05-én került az első kis és közepes aktivitású atomerőművi radioaktív hulladékot tartalmazó vasbeton konténer. 2017. május 19-én az 537.- kilenc hordót tartalmazó – konténerrel a végleges tárolókamra megtelt.
 
Az eseményen az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulást Sződi Imre képviselte.

Végleges helyén az utolsó vasbeton konténer

Alig több, mint négy év tel el azóta, hogy a bátaapáti kis és közepes aktivitású Nemzeti radioaktívhulladék-tároló (NRHT) első föld alatti tárolókamrája megkezdte működését, és 2017. május 19-én az utolsó vasbetonkonténer is végleges helyére került.

A szép számmal érkező meghívottakat Honti Gabriella, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) kommunikációs osztályvezetője fogadta a telephelyen, aki kiemelte: „Fontos a nyílt és őszinte kommunikáció a lakosság felé és ehhez az is hozzá tartozik, hogy a térség médiumai jól informáltak legyenek. Ezért is döntöttünk úgy, hogy meghívjuk őket, hogy személyesen tudósíthassanak az itt folyó munkáról”. Az osztályvezető kíséretében a jelenlevők megtekintették a Látogatóközpontot, ahol rövid film segítségével ismerték meg az első kamrában alkalmazott tárolási koncepciót, mely az utolsó konténer elhelyezésével befejeződött. Eddig a paksi atomerőműből teherautóval érkező, kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékkal teli hordókat, kilencesével vasbetonkonténerekbe helyzeték az NRHT felszíni technológiai épületében. A hordók közti teret cementpéppel töltötték ki a szakemberek, majd lezárva, 7 napi száradás-pihentetés után szállították le a 250 méter mélyen kialakított I-K1 jelű tárolókamrába.

A rövid ismertető után még a felszínen, de már az ellenőrzött zónában fogadta a vendégeket László Zoltán, az RHK Kft. megbízott üzemeltetési igazgatója, illetve Bertalan Csaba, az NRHT fióktelep-vezetője, ahol testközelben mutatták be az egyes munkafolyamatok helyszíneit és válaszoltak az elhangzott kérdésekre.

Bertalan Csaba, az első kamra üzemeltetési tapasztalatait összegezve kiemelte: az elmúlt közel 4 és fél évben nem történt semmiféle, a biztonságot kedvezőtlenül befolyásoló esemény. A tárolóban munkát végző személyzet kiemelkedő szakértelme, biztonságtudatos munkája, az alkalmazott technológia garantálja, hogy a jövőben is megtartható lesz a biztonság.

Persze, a telephelyen dolgozó szakemberek számára, az utolsó vasbeton konténer elhelyezése csupán egy feladat befejezését jelenti a sok közül. Jószerével az első hulladékos konténer föld alá szállításával egy időben kezdődött az a munka, amelynek nyomán a világszínvonalú, nemzetközi szinten követendő példaként számon tartott létesítményt helytakarékosabban, kisebb költséggel – ugyanolyan biztonság szavatolása mellett lehet majd üzemeltetni. Javában folyik az új elképzelések megvalósítása a kettes kamrában, a következő tároló tér kialakítása lassan befejeződik.

Az új tárolási koncepciót László Zoltán ismertette a jelenlevőkkel.  – Az új rendszer szerint négy darab 200 literes fémhordó kerül egy vékony falú, merevített fémkonténerbe. A hordók és a konténer fala közötti teret pedig folyékony radioaktív hulladékkal kevert cementpéppel töltik ki a Paksi Atomerőműben, ezzel az eddigi holt teret is kihasználjuk. Az így előállított úgynevezett kompakt hulladékcsomagok elhelyezése a kettes kamrában, öt sorban és hat oszlopban történik majd 2018-tól. Az új kialakítás alkalmazásával még több mint tízezer fémkonténer fér el az első kamramezőben.

Az új koncepció értékelése mind üzemviteli, mind a lezárást követő, hosszú távú biztonság szempontjából megtörtént, a továbbépítés a megfelelő hatósági engedélyek birtokában folyik, az üzemeltetési engedély kiadását, a járművek átalakítását és a szükséges eszközök beszerzését követően lép majd életbe az új tárolási koncepció, a megszokott, kimagasló biztonság szavatolásával. Mivel az adott területen az eredeti elképzelésekhez képest lényegesen több hulladék végleges elhelyezése vált lehetővé, jelentős költségcsökkentést érünk el – zárta gondolatait a megbízott üzemeltetési igazgató.

Mindeközben a sajtó munkatársai megtekinthették, ahogy a speciális targonca – már 250 méterrel a felszín alatt – a végleges helyére illeszti az utolsó, robosztus, közel 16 tonnás vasbetonkonténert. Ezzel az I-K1 jelű kamra megtelt, 537 monolitblokkban, 4833 hordónak nyújt biztonságos, végleges pihenőhelyet, miközben néhány méterrel arrébb – az építési területen – az I-K2 jelű kamra lassan készen áll, az új, kompakt hulladékcsomagok fogadására.