Rendezvények

XII. Izotóp Információs Nap, Nyílt Nap az RHFT telephelyén

Kettő helyszínen egy célért, a hiteles tájékoztatásért

XII. Izotóp Információs Napja a Kisnémedi ITT Látogató és Tájékoztató Irodában és a Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tároló (RHFT) telephelyen, Nyílt Nap formájában valósult meg. A tagtelepüléseken kihelyezett plakátok, a HÉTközlap újságban megjelent felhívás és az ITT honlapján található invitálás, bátorítóan hatott az érdeklődőkre. Edelman György az ITT elnökének megnyitója után, a kedvező időjárás jól segítette az információ megszerzését a megismerést, nem véletlen, hogy már kilenc óra után gyülekeztek az érdeklődők. A RHFT telephelyre, Püspökszilágyból érkezett az első látogató, aztán folyamatosa érkeztek a helyi és a tagtelepülési látogatók.

A Kisnémedi ITT Látogató és Tájékoztató Irodában nagysikere volt a vetített filmeknek, amelyek a radioaktív hulladékok képződését és az RHK Kft. tevékenységeit mutatták be. Jó volt látni a sok látogató között a fiatalokat, akik hosszútávon kötődnek a térséghez. A tájékoztatás után, több mint ötven fő vállalkozott az ITT TOTÓ kitöltésére, amelynek kiértékelését Sződi Imre ITT munkatárs mindig megbeszélte a TOTÓ kitöltőjével. Jó és hasznos volt a visszacsatolás, mert segített helyesen rögzíteni a látottakat. Felhívta a figyelmet a részletekre, sokszor a gyors kitöltés negatív hatására, a felületes olvasásra, értelmezésre.

 

Hák Viktor fióktelep vezető mérés bemutatót tart

A nap folyamán az RHFT telephelyen is sokan megfordultak, ahol Hák Viktor telepvezető és munkatársai adtak információkat a kérdésekre, valamint az RHK Kft. kommunikációs osztályvezető-helyettese és munkatársa segítette a Kft. sikeres tájékoztatását. A telephelyen is szép számmal jelentek meg érdeklődők, ott is ötven felett vállalkoztak arra, hogy mielőtt távoznak a szerzett ismeretekről TOTÓ-t töltsenek ki.

A látogatók pozitív hozzáállása, fogékonyságuk az új ismeretekre arra biztatják az ITT és az RHK Kft. munkatársait, hogy továbbra is őszintén, tárgyszerűen és rendszeresen végezzék tájékoztató tevékenységüket. Köszönjük az érdeklődést.