Tájékoztató az RHFT fióktelepen
A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója, Dr. Kereki Ferenc úr 2018. február elsején megtartotta az idei év első tájékoztatóját, az Atomenergiáról szóló 1996. évi CXVI. törvény 10/A § (1) a) pontja alapján a tárolónak helyt adó települések és az azzal területileg határos települések képviselő testületét képviselő, polgármesterek részére.
Az ügyvezető igazgató projektjeik közül elsőként a Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolójának (KKÁT) 2017. évben megvalósult 25-28-as kamramodul sikeres kialakításáról szólt, s elmondta üzemelési engedéllyel rendelkeznek. 2018. év feladata a következő 29-33-as kamramodul kivitelezésének az előkészítése. A Bátaapátiban üzemelő Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT), esetében az idei cél a K2 kamrában az új típusú hulladékcsomagok fogadási feltételeinek a végleges kialakítása és a betárolás megkezdése. Tervezik a K3 kamra technológiai kiépítését (sík ajzat, stb.). A Nyugat-mecseki kutatás tovább folytatódik a Bükkösd község határában meglévő kutató fúrat tovább mélyítésével, hogy a Bodai agyagkövet még jobban megismerjék, mélységét feltárják. Ez a kőzet – több felmérés alapján -, országunkban a legalkalmasabb a nagyaktivitású és hosszú élettartamú radioaktív hulladékok elhelyezésére. Szólt arról is, hogy a négy önkormányzati tájékoztató, ellenőrző társulás ez évi támogatási szerződését véleményezték, a támogató Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM), kérésére. Vita az ellenőrzés részleteiben van.
Hák Viktor az RHFT fióktelep vezető a tájékoztatásában elmondta, hogy a tavalyi évben üzembe helyezett légtechnikai eszközök hibátlanul dolgoznak. Elkészültek a 2017. évet értékelő környezeti kibocsájtást tartalmazó összegzések, amelyek alapján látható, hogy az OAH és a szakhatóságok által engedélyezett kibocsájtások 1%-át sem érik el. Az idei feladatok között említette a használt hordók tömörítésére szolgáló eszközbeszerzést és a technológiai épület tetőhéjazatának megerősítését. Tájékoztatta a jelenlévő polgármestereket arról is, hogy a fióktelepen az egyes tároló kamra térnél – a már ismertetett biztonságnövelő program – megkezdődött. Felvonult a kivitelező és elindult a könnyűszerkezetes épület alapozásához a talajmunka. Felmarásra került az aszfalt és a pontalapokhoz megkezdődött a beton feltörés. Megjegyezte azt a jó hírt, hogy a létesítményt építők nem spóroltak a cementtel, ezért a betontörés némi csúszásban van. Véleménye szerint az építés üteme tartható, azaz májusban már látható lesz az épület. Természetesen a belső komplément, a technológiai szerelés csak ezután indul meg. Ez azt jelenti, hogy az egyes tároló kamrasor továbbra is az eredeti, agyagtakarással borítva marad.
Honti Gabriella az RHK Kft. Kommunikációs osztályvezetője elmondta, hogy a térségben továbbra is számítanak az Izotóp Tájékoztató Ellenőrző Társulás (ITET) tájékoztató tevékenységére, amelynek a jelenlévő települések a tagjai. Az RHK Kft. is egyet ért az ITET 2018. évi tájékoztató programjával. Ők is csatlakoznak az általános iskolások, Szilárd Leó fizika és kémia szaktantárgyi vetélkedőjéhez, és az azt követő Kisnémedi programhoz. Az iskolákkal az ITET, április 13-ra tűzte ki a verseny időpontját. A szakember beszélt arról is, hogy közösen keresik a Társulással a Biztonságnövelő program állásáról való tájékoztatás módjait és a tájékoztatáshoz információkat adnak. Felhívta a figyelmet, hogy az RHK Kft. kétévente végeztet felmérést a projektjei térségében. A közvélemény kutatás célja, hogy megismerjék a fióktelepet körülvevő települések lakosságának véleményét. Az ezerfős minta igen sok embert elér, ezért tájékoztatást ad az RHK Kft., az RHFT fióktelep valamint az ITET és tagtelepüléseinek információ átadó tevékenyégével kapcsolatos ismeretekről.
Az elhangzottak után a meghívottak kérdéseket tettek fel a tájékoztató RHK Kft. vezetőinek. Egyetértettek azzal, hogy a közvélemény kutatás április második felében legyen és a fióktelepen dolgozók és a velük egy háztartásban élők, statisztikailag kiessenek a felmérésből.
A kérdések után, Edelman György ITET elnök és Misnyovkiné Tóth Angéla az ITET ECS elnöke tájékoztatta az RHK Kft. vezetőit, az előző információs megbeszélés óta végzett tájékoztató és ellenőrző tevékenységről. Az elnökök az emlékeztetőhöz, tájékoztatójukat írásban is leadták.
ITET infó