Archív

2017 – Jelentős feladatok, felelősségteli megoldások, jubileumok

  1. december 7. – A Radioaktív Hulladékokat Kezelő Kft. (RHK Kft.) 2017-ben két létesítményének üzemeltetéséhez kapcsolódóan kerek évfordulót ünnepelt. A sok éves tapasztalatgyűjtés, a kihívások és sikerek megerősítették a Társaság szakmai bázisát, mely továbbra is lendülettel néz a felelősségteljes feladatok elé. Biztonságosan zajlik a radioaktívhulladék-tárolók üzemeltetése, fejlesztése, valamint a cég kutatási programja is folytatódott ebben az évben.

Öt év telt el azóta, hogy a bátaapáti Nemzeti Radioaktívhulladék-tároló (NRHT), mely a paksi atomerőmű kis és közepes aktivitású hulladékait fogadja, megkezdte felszín alatti működését.  Ebben az évben pedig már az utolsó vasbeton konténer is végleges helyére került az első tárolókamrában. A második tárolókamrától kezdődően a betárolás már új stratégiai megoldással, helytakarékosabban, gazdaságosabban – de ugyanolyan biztonság szavatolása mellett – üzemelhet a továbbiakban a világszínvonalú létesítmény. Az új rendszer szerint négy darab 200 literes fémhordó kerül egy vékony falú, merevített fémkonténerbe. A hordók és a konténer fala közötti teret pedig folyékony radioaktív hulladékkal kevert cementpéppel töltik ki a Paksi Atomerőműben, ezzel az eddigi holt teret is kihasználják. Az így előállított úgynevezett kompakt hulladékcsomagok elhelyezése 2018-tól várható a kettes kamrában. „Az új koncepció értékelése mind üzemviteli, mind a lezárást követő, hosszú távú biztonság szempontjából megvalósult. Az üzemeltetési engedély kiadását, a járművek átalakítását és a szükséges eszközök beszerzését követően pedig a betárolás is elindulhat” – mondta Dr. Kereki Ferenc, az RHK Kft. ügyvezető igazgatója.

A fejlődés és a modernizálás a legfontosabb a püspökszilágyi Radioaktív Hulladék Feldolgozó és Tárolóban (RHFT) is. Jelenleg az intézményi, tehát a nem atomerőművi eredetű kis és közepes aktivitású radioaktív hulladékok befogadására épített létesítményben a légtechnikai berendezések cseréje ebben az évben befejeződött, így folytatódhat a korábban elindított biztonságnövelő program második szakaszának végrehajtása. A létesítmény az idei évben ünnepelte fennállásának 40. évfordulóját, melyről szakmai konferencia keretében emlékezett meg a Társaság.

A Kiégett Kazetták Átmeneti Tárolója (KKÁT) is ebben az évben ünnepelte üzemeltetésének kerek, 20. évfordulóját. Az RHK Kft. 2000-től vált a létesítmény teljes körűen felelős gazdájává, azóta gondozásában további négy modul létesítése fejeződött be és még kettő van tervben. Az ügyvezető igazgató beszámolójából kiderült, a tervek szerint nyolc modul 33 kamrát foglal majd magában, melyek a két ütemben megvalósított kapacitásnövelésnek köszönhetően elegendő helyet biztosítanak a jelenlegi 4 atomerőművi blokk üzemeltetése során elhasznált üzemanyag-kazetták átmeneti tárolására. A hallgatóság megtudhatta, hogy az idei évben a betárolás már befejeződött, így 9007 kazetta „pihen” a kamrákban függőlegesen sorakozó tárolócsövekben. Az átmeneti tároló jelenleg 11 416, később a tervek szerint összesen 17 743 db kazetta befogadására lesz alkalmas. A bővítés az üzemeltetés mellett folyamatosan, az atomerőmű igényeinek megfelelő ütemben zajlik.

 

Az RHK Kft. kutatási programja is folyatódott 2017-ben. Március végén, Bakonya térségében újabb kutatófúrás létesült, egy korábbi 474 méter mélységű fúrás maximum 1300 méteres mélységű párjaként. „A mindeddig összegyűjtött adatokból, vizsgálati eredményekből a szakemberek továbbra is arra a megállapításra jutottak, hogy a Bodai Agyagkő egy igen jó vízzáró képességű kőzet, mely az elmúlt évezredekben kellő stabilitást mutatott. A terepi munkálatokkal párhuzamosan folytatódik a kutatási program következő szakaszának előkészítése.” – nyilatkozta az ügyvezető igazgató. A hazai és külföldi szakemberek egybehangzó véleménye alapján a nagy aktivitású vagy hosszú élettartamú radioaktív hulladék elhelyezését egy megfelelő befogadó kőzetben kialakított mélységi geológiai tárolóban lehet biztonságosan megoldani. Ennek alapján indította el az RHK Kft. a több fázisból álló felszíni, majd felszín alatti kutatási programját. A kutatás végső célja a végleges tárolásra alkalmas helyszín kiválasztása és hosszú távú biztonságának igazolása.

A létesítmények működését a lakossági ellenőrző csoportoktól kezdve, az Országos Atomenergia Hivatalon keresztül, a Nemzetközi Atomenergia Ügynökségig számos szervezet felügyeli. A visszajelzések alapján kijelenthető, hogy a hulladékkezelő tevékenysége sok esetben példaértékű más országok hasonló feladattal megbízott szervezeteinek is. A transzparens működés jegyében, az RHK Kft. Pakson és Bátaapátiban is üzemeltet látogatóközpontot. Ennek szükségességét az is igazolja, hogy csak az NRHT-t eddig mintegy 100.000 szakmai és laikus látogató tekintette meg, nyílt napokon és egyéni szervezett látogatások keretén belül. Az RHK Kft. számára, tevékenységéből adódóan igen fontosak a lakossági kapcsolatok. Éppen ezért, a szakemberek ebben az esztendőben is számos ismeretterjesztő programot szerveztek az érintett térségekben, együttműködésben a településeket tömörítő társulásokkal. A három tároló és a nyugat-mecseki kutatási terület körzetében, rendszeresek a közvélemény-kutatások is. Ennek eredményei eddig mindig azt mutatták, hogy az RHK Kft. tevékenységének társadalmi elfogadottsága igen magas, köszönhetően a rendszeres tájékoztató munkának és a tárolók biztonságos üzemeltetésének